Három eljárás indult egy amerikai őrnagy ellen, aki Donald Trump és J.D. Vance felmentését követelte.
Három jogi eljárás indult egy amerikai katonatiszt ellen, aki tüntetésen követelte Donald Trump elnök és J.D. Vance alelnök alkotmányos felelősségre vonását. A légierőnél szolgáló Jason Watson őrnagyot a Capitolium rendőrsége tartóztatta le egy demonstráción, ahol az állami vezetők elmozdítását sürgető táblával jelent meg.
Az aktív szolgálatot teljesítő tiszt még júliusban bírálta nyilvánosan a vezetőket, amiért Kongresszusi felhatalmazás nélkül indítottak hadi cselekményeket Irán ellen. A The Straits Times információi szerint a katonai igazságszolgáltatás rendszere alapján indítottak eljárást Watson ellen, akit előzetes letartóztatásban tartanak.
Az őrnagy ellen felhozott vádak között szerepel az Uniform Code of Military Justice ritkán alkalmazott 88-as cikkelye is. Ez a jogszabály kifejezetten megtiltja a tisztikarnak, hogy tiszteletlen vagy megvető kifejezéseket használjon az elnök, az alelnök vagy a kongresszus tagjai ellen.
„Watson őrnagy pontosan tudta, hogy a kiállásával a karrierjét és a szabadságát kockáztatja. Bízom benne, hogy a tehetetlennek tűnő amerikaiak erőt merítenek abból a bátorságból, amelledy kiállt a meggyőződése mellett” – fogalmazott Christopher Mutimer, a katona ügyvédje.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A légierő megerősítette a vádemelés tényét, egyúttal jelezte, hogy az őrnagy számára biztosítják a tisztességes eljáráshoz való jogot az előzetes fogvatartás ideje alatt is. Az Egyesült Államok törvényei szigorúan korlátozzák az aktív állományú katonák politikai tevékenységét, különösen akkor, ha azt egyenruhában végzik.



