Amerikai ezredes, korábbi NATO-stratéga mondta el, miért haladnak ilyen lassan az orosz csapatok

Fotó: Twenty20
not image

Fazekas Kiara Barbara

2022. március 20. - 22:20

Douglas Macgregor amerikai ezredes szerint a háború minden szempontból eldőlt, már csak a civil halottak száma és a vagyoni kár mértéke a kérdés. 

Douglas Macgregor amerikai ezredes, aki 2004-ben szerelt le a hadseregtől, korábban annak vezető gondolkodója volt, több kísérletet is tett az alakulatok megreformálására vonatkozóan, még könyvet is írt, azonban ellenállásba ütközött, mivel a felső vezetés, akiket szintén érintettek volna az újítások, nem támogatta, ez pedig halálos ítéletet jelentett a karrierje szempontjából. 

Egységeit, amelyeket vezetett a szolgálat során, úgy jellemezték, hogy „előre látták az ellenség lépéseit“, szinte soha nem szenvedtek veszteséget. Macgregor volt Wesley Clark NATO-parancsnok jobb keze, neki tulajdonítható a Jugoszlávia elleni támadás megtervezése. 

Véleménye szerinte elismerésre méltó, hogy az ukrán erők még mindig aktívak tudnak lenni bizonyos területeken, azonban a támadások, amelyeket az orosz erők ellen intéznek csak „tűszúrások“, amelyekkel nem igazán tudnak nagy károkat tenni. 

Tehát a háború minden szempontból eldőlt, az oroszok számára a kezdetektől fogva az volt a kérdés, hogy hogyan tudnak úgy haladni, hogy ne öljenek meg nagyszámú civilt, és ne okozzanak nagy vagyoni károkat“ – jelentette ki. 

Hozzátette, hogy Putyin elnök, a hadsereg főparancsnoka a kezdetektől foga erre utaló, szigorú parancsokat adott, viszont pont ebből következik az, amely azt mutatja, hogy az orosz seregek lassan haladnak vagy nem érnek el sikereket, és az „hamis reményeket ad az ukránoknak és ezt használtak fel a nyugatiak arra, hogy meggyőzzék az embereket, hogy a védekezés sikeres, amikor valójában az ellenkezőjéről van szó“. 

Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja

„A háborút magát a játék ezen szakaszában nagyon gyorsan el tudták volna dönteni, ha Putyin kiadta volna a parancsot és engedte volna, hogy figyelmen kívül hagyják a civileket és a vagyoni károkat, de nem tette meg“ – tette hozzá. 

Ennek ellenére Putyin folytatta a tárgyalásokat, teszi hozzá MacGregor, még úgy is, hogy tudja, hogy az asztal másik oldalán nem rendelkeznek ütőkártyával. Washington pedig ezt a helyzetet kihasználja, és megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy Oroszország „sérült“, ennek ellenére az ezredes is kiemeli a legfrissebb, a „külföldi ügynöknek“ nyilvánított független Levada kutatását, miszerint az oroszok több mint 70 százaléka az elnök mögött áll. 

MacGregor osztott meg számokat, amelyeket bár sem ő, sem más nem tud megerősíteni, de úgy véli, hogy az elmúlt három hét harcai során nagyjából 2 ezer orosz katonai halhatott meg, ez egy reális szám lehet 200 ezer bevetett csapatot figyelembe véve, ezzel szemben az ukránok veszteségei több ezresre tehetők, viszont ezt Kijev biztosan nem fogja megerősíteni. 

„Szerintem a nagy probléma jelenleg az, hogy a Nyugat nem az igazságot fogadja el, hanem egy vágyat, és ezért van az a benyomás, hogy az ukránok sikereket érnek el, ez nem állja meg a helyét, mikor az oroszok nagy mennyiségű nyugati, brit és amerikai felszerelést zsákmányolnak, amelyeket jelenleg nekik szállítanak (az ukránoknak)“ – fejtette ki. 

Állítás szerint az Egyesült Államokban kikiáltották Putyint az egyetemes gonosznak, és nem beszélnek a majdani tüntetéseket megelőző eseményekről, csak a hatalomátvételről, és kategorikusan elhallgatják a donbászi konfliktus 14 ezer halottját, amelynek jelentős része civil. Macgregor úgy véli, az igazság előbb vagy utóbb, de ki fog derülni.