Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,00 Ft
Euró
394,98 Ft
Font
461,38 Ft
Bitcoin
70,678 $

Akár színészként is bevethetők lesznek a Samsung mesterséges emberei

A dél-koreai gyártó „mesterséges emberek” köré épülő projektjével kapcsolatban eddig csak néhány sejtelmes fotót és elejtett mondatot láthattunk illetve hallhattunk, ám végre kiderült, hogy pontosan miről is van szó.

Smart

Kiss László

Szerkesztő
TÉMÁK

Azt már előre sejteni lehetett, hogy a Project NEON nem holmi hétköznapi dologról fog szólni, ám ennek ellenére is meglepő, amit a gyártó véghez vitt, ugyanis olyan digitális módon felépített és elkészített mesterséges embereket mutattak be, amiket ránézésre lehetetlen megkülönböztetni az élőktől.

Amennyiben a Samsung számításai bejönnek, ezek a digitális emberek később akár mesterséges képviselőként, portásként, sőt, akár színészként is bevethetők lesznek. Ennek bekövetkeztére ugyanakkor még biztosan várnunk kell, ugyanis a jelenleg is zajló CES elektronikai kiállításon bemutatott demókban is élő emberek szerepeltek, vagyis a technológia még nem elég kiforrott ahhoz, hogy értékelhető módon dolgozni lehessen vele. Soron kívül Vasvári Vivien is hisz Varga Juditnak, és kiáll mellette

Fontos információ, hogy a projektet fejlesztő STAR Labs szerint a digitális emberek több nyelven beszélnek, sőt, még a Turin-teszten is átmennek, ami azt jelenti, hogy elméletileg beszéd közben is nehéz lesz majd őket élő társaiktól megkülönböztetni. Szintén fontos megemlíteni, hogy nem élő emberek másolatairól van szó, a digitális nők, férfiak és gyerekek minden esetben egyedi ismertetőjegyekkel rendelkeznek.

Varga Judit állítja, egyszer a terhessége idején ajtónak lökte Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter nagyon súlyos állításokat tett Magyar Péterről, a volt férjéről a Hajdú Péternek adott interjújában.