Clouds
21 Budapest
Dollár
360,06 Ft
Euró
388,44 Ft
Font
433,44 Ft
Bitcoin
23,139 $

Agrárközgazdász: elsősorban a forintgyengülés áll az elszálló infláció mögött

Fotó: Unsplash
Belföld
not image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Továbbá a kormány választások előtt alkalmazott közérzetjavító intézkedéssorozata, illetve az árstop és az extraprofitadó felelős a kialakult helyzetért, minden más csak elenyésző mértékben.

Raskó György agrárközgazdász az elszálló infláció elsődleges okaként a forintgyengülést emelte ki, legalábbis 2022-re vetítve, amikor 420-430 forintba került egy euró, hiszen jelentős a feldolgozott élelmiszerek importja.

Soron kívül A Fidesz szerint Gyurcsány pártja áll az orvosi kamara döntése mögött

Emellett úgy véli, második helyre a kormány választások előtt alkalmazott közérzetjavító intézkedéssorozata tehető, amely tetemes mértékben emelte az elkölthető pénzek nagyságát, s bár ez keresletélénkítő hatással járt, viszont az árakat is felvitte.

A drágulás harmadik valódi okának pedig az ársapkát tartja – amit gazdaságpolitikai és versenyjogi szempontból is igazságtalannak gondol –, valamint a kiskereskedelmi nagy láncokat sújtó extraprofitadót – írta az Infostart.

Itt megemlítette, hogy az ebből származó veszteségeket más termékek felárazásával kompenzálták a cégek, s ez a hatás a mai napig érvényesül, mindemellett a mezőgazdasági nyersanyagok világpiaci ára és az energiaköltségek emelkedése is negatív hatással bírt.

Összegzésképp elmondta, főként az utóbb felsoroltak azok, amelyek közrejátszottak a kiugróan magas infláció kialakulásában, vagyis a magyar élelmiszeripar alacsony hatékonysági szintje és az aszály is csak elenyésző mértékben rontotta a helyzetet, mivel a kukoricát leszámítva áruhiány sem keletkezett.