Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,38 Ft
Euró
393,57 Ft
Font
460,35 Ft
Bitcoin
70,199 $

Két gyors góllal verte az Inter a Milánt a BL elődöntőjében

Az Inter nagyon hamar megszerezte a vezetést, majd a második gólt az AC Milan ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

Fotó: EPA/MATTEO BAZZI
Sport

Hujber Dávid

Szerkesztő

Kedden a Real Madrid és a Manchester City feszült egymásnak az elődöntő első meccsén. Végül az angolok lehetettek elégedettek, melynek kapcsán Guardiola azt mondta, nem lepte meg a spanyol együttes, addig Ancelotti szerint De Bruyne egyenlítő találata előtt kint volt a labda.

Nem éppen úgy kezdődött a mérkőzés az AC Milan számára, mint azt eltervezte, miután Dzeko már a 8. percben meglőtte a szezon egyik legszebb gólját. Sőt, 3 perccel később Mkhitaryan is beköszönt, így nagyon nehéz helyzetbe kerültek a „hazaiak”. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

Sőt, könnyedén 3-0 lehetett volna, ha Maignan-t nem segíti ki a kapufa. Szintén bődületesen nagy gól lett volna, míg Martinez büntetőjét végül nem adták el, a VAR megmutatta, hogy a világsztárt senki nem bántotta a 16-oson belül, hiába esett el.

Az AC Milan igyekezett reagálni, de mindez nem működött, az Inter már az első félidőben eldönthette volna a továbbjutás sorsát, ha az a bizonyos kapufa beakad, de nem így lett, majd Maignannak nagyot is kellett hárítania.

Hasonló hangulatban kezdődött a második félidő, az AC Milan kis híján szépített, míg Dzeko ziccert hibázott, benne volt a lábában a mindent eldöntő gól. A következő nagy helyzetre már többet kellett várni, amikor Tonali bombája a 63. percben a kapufán csattant, így ebben a statisztikában már egálban volt a két csapat.

Az AC Milan végül még csak kozmetikázni sem tudott az eredményen, amivel az Inter igen közel került ahhoz, hogy ott legyen a Bajnokok Ligája döntőjében, mint anno Mourinho vezetésével.