Októberben jelenik meg A végső lista folytatása, amelyben Chris Pratt karakterének története nemzetközi kémthrillerként folytatódik.
Október 21-én jelenik meg a Prime Video kínálatában A végső lista című akciósorozat második évada. A streamingplatform mind a nyolc új epizódot a premier napján teszi közzé, amelyek több mint 240 országban válnak elérhetővé. A folytatás Jack Carr második regényén, a True Believer című kötetén alapul. Az új epizódokban a Chris Pratt által alakított James Reece egy erőszakos megváltási útra indul, hogy új célt találjon magának a bosszúlistája teljesítése után.
A történet léptéke jelentősen bővül az első szezonhoz képest. Az korábbi pszichológiai bosszúthriller helyét egy globális kémthriller veszi át, amelynek során a főhős eljut az Indiai-óceán térségébe, Észak- és Dél-Afrikába, a Közel-Keletre, valamint Európába.
A CBR információi szerint a franchise eddig több mint 100 milliós nézettséget ért el világszerte. A gyártó ezúttal is kiemelt figyelmet fordított a katonai akciók pontos ábrázolására, a szakmai hitelességet pedig korábbi veteránok garantálták a forgatás során.
Nagyon hiteles a sorozat
A produkciós munkálatokat Jared Shaw egykori tengerészgyalogos és Max Adams volt ranger irányította vezető producerként. Emellett több más veterán is közreműködött a folyamatban forgatókönyvíróként, tanácsadóként vagy rendezőként, mint például a korábbi tengerészgyalogos Ray Mendoza.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Az új évadban Chris Pratt mellett visszatér Tom Hopper, Constance Wu, Dar Salim és Luke Hemsworth is. A meglévő szereplőgárdához több új színész csatlakozik, köztük Gabriel Luna, Olga Kurylenko, Arnold Vosloo, Yul Vazquez, Martin Sensmeier, Shiraz Tzarfati és Costa Ronin.
A franchise legutóbb 2025 augusztusában jelentkezett új tartalommal, amikor bemutatták a Dark Wolf alcímű előzménysorozatot. A történet most visszatér az eredeti idősíkhoz, miközben a készítők továbbra is a különleges erők bajtársiasságának és erkölcsi komplexitásának tiszteletteljes ábrázolására törekednek.



