Dollár
422,41 Ft
Euró
420,93 Ft
Font
483,09 Ft
Bitcoin
20,183 $

A UFC csillaga, Conor McGregor a szuszt is kiveri a koronavírusból

not image

Takács Petra

2020. április 6. - 07:25

A 31 éves ír ketrecharcos hangos kirobbanása óta hangos kritikusa volt a koronavírus-járványnak, és arra sürgette többmilliós követőtáborát a közösségi médiában, hogy nagyon figyeljenek oda a személyes higiéniára, és ne hagyják el az otthonukat, hogy lelassítsák a fertőző betegség terjedését.

A UFC csillag azóta alaposan móresre tanította a vírust, mindezt pedig úgy kell elképzelni, hogy az Instagramján osztott meg egy felvételt, amin épp edzőpartnerét sorozta meg különböző atlétikus rúgásokkal, miközben a COVID-19 vírusról készült ábrázolást photosoppolták a partner fejére. A fotó alá mindössze ennyit írt: „ezt neked koronavírus”.

Soron kívül Gyurcsány Trianonról: A magyar nemzet egy részének halála

McGregor a posztot megelőző héten okozott kisebb vitát a közösségi médiában, amikor is bejelentette, hogy nagynénje életét vesztette, és a posztban a legcifrább szavakkal szidta végig a koronavírust. A bejegyzés a következőképpen szólt: „Így nem tudok élni tovább. Az én szegény kis barátságos nénikém. Ez a hülye kib***ott vírus. Mi a f*** történik.”

https://www.instagram.com/p/B998ci9pRUk

A vitát nem is ez a része okozta a posztnak, hanem az, hogy pár nappal később McGregor kijelentette, hogy a nagynénje nem a COVID-19 vírus következtében vesztette életét, hanem más, ettől független egészségügyi probléma miatt. Ezt követően a közösségi média különböző platformjain az ír arra kérte az embereket, hogy kövessék a WHO szabályait, és maradjanak távol egymástól, illetve nagyon figyeljenek oda a személyes higiéniára.

A Maxim magazinnak adott interjújában azt mondta, hogy: „mindenki maradjon éber, izolálja el magát és maradjon otthon, biztonságban a családjával. Az embereknek egy másodpercre sem kellene azt gondolniuk, hogy őket nem fertőzheti meg. A kézhigiénia a kulcs, mindenki mosson kezet.”

McGregor szülőhazájában, Írországban szintén felütötte a fejét a világjárvány, eddig nagyjából 4900 regisztrált fertőzöttről és 158 halálesetről lehet tudni. A hatóságok arra sürgetik az embereket, hogy maradjanak otthon, továbbá elrendelték az iskolák, egyetemek, edzőtermek és más közösségi helyek bezárását.

ads

Van egy sztorid?

Szemtanúja voltál valaminek, vagy épp van egy olyan történeted, melyet szívesen megosztanál másokkal?

Küldd el nekünk, és amennyiben érdekesnek találjuk, úgy közzétesszük azt oldalunkon.