Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,21 Ft
Euró
394,62 Ft
Font
460,72 Ft
Bitcoin
62,206 $

A Konyhafőnök VIP: megvan a következő sztárkieső

Mindeközben a nagy esélyesnek tartott Dobos Evelin azt mondta, hazamegy sírni.

Fotó: RTL Magyarország
TV

Takács Petra

Szerkesztő

Kardos Eszter és Élő Marci csapatmunkája sem nyűgözte le a zsűrit, mert bár ők minden ételt elkészítettek, azok össze-vissza kerültek fel a tányérjaikra, így egyik zsűritag sem azt kapta, amit kért. Ákos a tálaláson döbbent meg, Zé pedig nem volt hajlandó megkóstolni a versenyzők ételét.

A második feladat szintén három ételt kellett elkészíteniük: ezúttal háromféle süteményt kértek a zsűritagok. Az első feladat sikerén felbuzdulva Járai Máté és Fésűs Nelly folytatták a dinamikus csapatmunkát. Bár a cél szentesíti az eszközt, Nelly elismerte, hogy talán egy kicsit túllőtt a célon. Soron kívül Helyszíni fotókon a Ferihegyi repülőtérre vezető úton történt halálos baleset

A főzés párbajjal zárult, ahol a két legerősebb versenyző küzdött meg a Középdöntőbe jutásért, a két leggyengébb versenyző pedig a bennmaradásért mérkőzött meg. A zsűri döntése alapján Kiss Virágnak kellett elhagynia a konyhát, a Középdöntőbe pedig Dobos Evelin jutott tovább, ami sokkolta a színésznőt.

Még több bulvár: Christina Aguilera dekoltázsa olyan szexin tündökölt, mintha telihold lenne

Lapozó: 1 2

Izrael felbőszítheti Iránt a robbanások után

Egyre több forrás számol be arról, hogy izraeli rakéták csapódhattak be Irán területén, ahol többek között nukleáris létesítmények is találhatóak.