A spanyol sajtó szerint a Real Madrid komolyan fontolgatja Micky van de Ven, a Tottenham holland válogatott középhátvédjének megszerzését, mivel a klub 2026 nyarára átfogó védelmi megújulást tervez.
A döntés hátterében az áll, hogy a madridiak nem hosszabbítanak David Alabával, míg Antonio Rüdiger több mint száz tétmérkőzés után távozik a Santiago Bernabéuból. A 24 éves Van de Ven az elmúlt idényekben a Premier League egyik legnagyobb felfedezettje lett: fizikai ereje, gyorsasága és játékintelligenciája révén a Tottenham védelmének meghatározó alakjává vált.
Angliai statisztikái önmagukért beszélnek: több mint 40 mérkőzésen lépett pályára érkezése óta, és megbízhatóságával olyan riválisokat előzött meg a Real Madrid listáján, mint Cristian „Cuti” Romero. A brit sajtó szerint a Madridba küldött megfigyelői jelentések kiemelik „a labdakihozatalban mutatott magabiztosságát és a légi párharcokban nyújtott határozottságát”.
A klubvezetés úgy látja, hogy Alaba 2023-as súlyos sérülése óta nem tudta visszanyerni korábbi formáját, ezért „prioritás a folyamatos fizikai terhelést bíró játékosok igazolása”. Rüdiger esete más: bár 2022-es érkezése óta az egyik legmegbízhatóbb védő volt, a vezetőség szerint „ciklusa a végéhez ért”, így távozása elkerülhetetlen.
Alonso új védelmet épít
Xabi Alonso vezetőedző jelenleg Éder Militàóra és Dean Huijsenre építi a hátsó alakzatot, miközben a fiatal Raúl Asencio is egyre több lehetőséget kap. Ugyanakkor a szakmai stáb szerint hiányzik egy olyan elit középhátvéd, aki „vezetői képességekkel és nagy európai mérkőzéseken szerzett tapasztalattal” rendelkezik.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A Tottenham nem kívánja olcsón adni kulcsemberét: Van de Ven értékét 80 millió euróra teszik, és stratégiai fontosságúnak tartják a londoni klub jövője szempontjából. Bár a játékos köre pozitívan értékeli, hogy neve felmerült a Real Madridnál – hiszen „a Madrid mezét viselni sportági és médiabeli szempontból is nehezen visszautasítható lépés” –, az átigazolás a Tottenham tárgyalási hajlandóságán múlik – írja a Fichajes.
A holland védő mellett a Real Madrid figyelmét felkeltette Ibrahima Konaté is, aki 2026-ban lejáró szerződésével akár ingyen is érkezhetne a Liverpooltól. A francia válogatott játékos profilja illeszkedik a klub hosszú távú tervébe, melynek célja „egy olyan védelem felépítése, amely a következő évtizedben is stabilitást garantál”.
A madridi vezetés és Florentino Pérez elnök elképzelése világos: fiatal, de már bizonyított játékosokkal kívánják megerősíteni a hátsó alakzatot, és ebben a stratégiában Micky van de Ven neve egyre hangsúlyosabban szerepel.



