Clouds
21 Budapest
Dollár
342,57 Ft
Euró
368,79 Ft
Font
430,63 Ft
Bitcoin
25,741 $

Ha minden jól megy, 5 áremelés után végre stagnálni fog a sörök ára

MTI Fotó: Máthé Zoltán
Gazdaság
not image

Borbély Fanni

Szerkesztő

A sörgyártók nem kevesebb, mint 5 alkalommal emeltek árat, most pedig remélhetőleg eljön az az időszak, amikor végre megáll a folyamatos drágulás.

A napi.hu jelentése szerint a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) tagjai így nyilatkoztak a folyamatos drágulásról és az ágazat jövőjéről: elmondásuk szerint a söripart ugyanazok a kölcsönhatások érték, mint az élelmiszeripar más ágazatait. Békefi Gábor, a Dreher Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója közölte:

Soron kívül Még egy ideig nem hagyja el a kórházat Ferenc pápa

„A sör árának emelkedéséhez hozzájárult az agrár alapanyagok áremelkedése, az infláció, a munkabérköltségek emelkedése, és az is, hogy a sörgyártás kifejezetten energiaigényes.”

A vezérigazgató hozzátette, ennek okán a sörgyártók még inkább odafigyelnek a hatékonyság növelésére és a költségmenedzsmentre. Úgy véli, a magyar söripar jövedelmezősége már így is elmarad attól, amit a tulajdonosok várnak tőle, 2022-ben pedig nominálisan szinte ugyanannyi profitot termeltek, mint az előző évben.

Az ipari szereplők jellemzően az év elején emelik meg áraikat a kereskedelmi partnerek felé, ez pedig általában egy évig stabilan ki is tart. Csakhogy a tavaly januári áremelést további négy követte. Mivel még decemberben is úgy vélték, hogy továbbra is emelkedni fog az alapanyagok ára, erre készülve idén januárban is árat emeltek, ám ha minden jól megy, ennél tovább már nem fog drágulni a sör Magyarországon.

Szemerey Zoltán, a Pécsi Sörfőzde Zrt. igazgatósági elnöke megjegyezte:

„Az energiaárak kiszámíthatatlan váltakozása miatt nehéz tervezni, ráadásul, míg a költségemelkedés egy része idővel lecsenghet, más költségek, például a béremelkedés várhatóan tartósan fennmarad.”

Nikos Zois, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója ezzel szemben úgy véli:

„A sörgyártók még így is a lehető legkisebb mértékben növelték az árakat, hiszen a céljuk az, hogy a sör versenyképes maradjon más alkoholokkal szemben.”