Egy 450 millió éves tengeri liliom fosszíliájában rendkívül ritka lágyszövet-maradványokat azonosítottak oklahomai kutatók.
Több mint 450 millió éves, rendkívül jó állapotban megőrződött lágyszövet-maradványokat azonosítottak a paleontológusok egy tengeri liliom fosszíliájában. A lelet még a legkorábbi dinoszauruszok megjelenését is több mint 200 millió évvel megelőzte, így egyedülálló betekintést nyújt a Föld legősibb zátonyrendszereiben élt élőlények mindennapjaiba.
Az elpusztult állatok esetében a bőrhöz vagy a belső szervekhez hasonló lágyrészek bomlanak le a leggyorsabban, így a maradványok szinte kizárólag kemény vázakból vagy héjakból állnak. A lágyrészek kizárólag a természetes hűtőházként vagy vákuumcsomagolásként működő, kivételes környezeti adottságok mellett maradnak meg.
A most megvizsgált, Dendrocrinus simcoensis fajhoz tartozó fosszília az úgynevezett csőlábakat őrizte meg, amelyek szinte soha nem maradnak fenn a kövesedési folyamat során. Mindössze két olyan tengerililiom-ősmaradvány ismert a világon, amelyben lágyszövetek maradtak fenn, ám ezek közül a jelenlegi lelet a legidősebb.
„Ez a fajta megőrződés valóban egymillióból csak egyszer fordul elő” – mondta Dr. Lena Cole, az Oklahomai Egyetem paleontológusa. A ScienceDaily információi alapján a tüskésbőrűek törzsébe tartozó ősi állatok lágyrészei azért különösen értékesek, mert a csőlábak mérete és elrendezése az emlősök fogazatához hasonlóan árulkodik az adott élőlény életmódjáról, környezetéről és táplálkozási szokásairól.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
„Mivel a tengeri liliomok a csőlábaikat használták a táplálkozáshoz, ezek szerkezetének eltérései elárulják, milyen környezetben élt az adott faj és hogyan táplálkozott” – fogalmazott Dr. David Wright, a tanulmány társszerzője. Az anatómiai elemzések megmutatták, hogy ez az ősi faj jelentősen különbözött a ma élő rokonaitól, ami új megvilágításba helyezi a táplálkozási stratégiák több százmillió éves fejlődését.
A rendkívüli fosszília nem egy újabb terepi expedíción került elő, hanem éveken át a montreali Paleontológiai és Evolúciós Múzeum gyűjteményében pihent. A kizárólag lakossági adományokból működő kis múzeumban őrzött lelet tudományos értékére akkor derült fény, amikor az oklahomai szakemberek közelebbről is áttanulmányozták a példányt.
A kutatók szerint a múzeumi gyűjteményekben még számtalan rejtett kincs vár beazonosításra, hiszen több fosszília áll rendelkezésre, mint amennyit egyetlen szakmai életút során fel lehet dolgozni.