42-re emelkedett a Haitit sújtó áradások halálos áldozatainak száma

TÉMÁK:
#Áradások #Haiti
Fotó: unsplash | illusztráció
Észak-Amerika

Bense Róbert

Szerkesztő

Többeket továbbra is eltűntként keresnek.

A hatóságok információi alapján tovább emelkedett a Haitiban bekövetkezett áradások halálos áldozatainak száma, melyek az ország nyugati, északnyugati, délkeleti, valamint középső régióit egyaránt érintették.

Soron kívül Kiderült, ki az esztergomi robbantás TEK-es áldozata

Jelenleg 42 elhunytról tudnak, 11 embert pedig eltűntként tartanak számon. Legalább 85 ember megsérült, és mintegy 13 600 házat öntött el a víz. Az érintett területekről a lakosságot evakuálni kellett.

Éhezés fenyegeti az országot

Habár az időjárás azóta némi javulást mutatott, nem csupán emberéletben, hanem a mezőgazdaságban is nagyon súlyos károk keletkeztek, a termés károsodása pedig komoly élelmezési problémákat okozhat – írja a Globalnews. A közlekedésben továbbra is fennakadásokról számolnak be, az utak egy részét teljesen elmosta a víz.

Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau 100 millió dollárnyi adományt jelentett be, de a helyzet így is kritikus Haitiban, Ariel Henry kormányfő éppen ezért nemzetközi segítséget kért.

A Világélelmezési Program szerint emberek tízezrei kénytelenek nélkülözni a legalapvetőbb élelmiszereket is. A legnagyobb károkat a fővárosból, Port-au-Princeből, valamint a nyugati régiókból jelentették. A hurrikánszezon még most kezdődött a térségben, a szélsőséges időjárás így várhatóan további problémákat okoz majd a következő hónapokban.