Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,26 Ft
Euró
393,63 Ft
Font
461,15 Ft
Bitcoin
69,923 $

Mostanra 20-25 százalékkal drágult a jogosítvány megszerzésének összköltsége

Nem minden autósiskola tapasztalta a tanulóvezetők számának visszaesését, ám úgy hírlik, hogy megyei és országos szinten is felére csökkent a jelentkezők száma.

Fotó: Unsplash
Belföld

Koós Alexandra

Szerkesztő
TÉMÁK

A KSH adatai szerint 2022 decemberében átlagosan 304 510 forintba került egy autóvezetői tanfolyam Magyarországon, ami 23,1%-kal több, mint egy évvel korábban, hiszen 2021 végén valamivel több mint 247 ezer forintot kellett fizetni ugyanezért.

2020 utolsó hónapjához viszonyítva ennél is drasztikusabb a drágulás, akkor átlagosan 216 300 forintba került egy tanfolyam (vagyis közel 41%-kal magasabb a jelenlegi ár), s 200 ezer forint alatt (197 690 forintért) utoljára 2019 decemberében lehetett tanfolyamot végezni (54%-os áremelkedés). Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

Ám a fent említett adatok csalókák, ugyanis az alap órákkal és óradíjakkal számolnak, valamint a vizsgadíjakat sem tartalmazzák, így a HelloVidék utánajárt, valójában mennyibe kerül ma egy B kategóriás jogosítvány megszerzése.

Optimális esetben 300-330 ezerből meg lehet szerezni a jogsit, de a 450-500 ezer valószínűbb

Vida Soma, a debreceni székhelyű Neon autósiskola tulajdonosa azt mondta, náluk egyelőre nem csökkent a tanulóvezetők száma, de úgy hallotta, hogy megyei és országos szinten is a felére csökkent a jelentkezők száma.

„A vezetés ára változott jelentősen, míg tavaly 6500 forint volt nálunk egy gyakorlati óra díja, addig 2023-ban már 7500 forint ez az összeg, és bár elméletben a vizsgáig elég 29 vezetői órát vennie a tanulónak, hogy a vizsgával együtt meglegyen a 30 levezetett óra, viszont a gyakorlatban ez átlagosan 40-45 óra inkább, mire eljutnak oda a jelöltek, hogy sikeres autóvezetői vizsgát tegyenek le, de nem ritka az sem, hogy 70-80 órára is szüksége lesz valakinek, ha például az első forgalmi vizsgája nem sikerül”

– tette hozzá.

Majd Vida Soma arra utalt, amellett, hogy megemelkedtek a vezetési óradíjak (ami az üzemanyagárstop eltörlése és a kata-szigorítás után szükségszerű volt), az elsősegély tanfolyam ára is jelentősen megugrott, így elmondható, hogy a jogosítvány megszerzésének összköltsége mintegy 20-25%-kal drágult.

Nagy Tibor, a nyíregyházi Sprint Autósiskola vezetője szerint optimális esetben, ha „minden tökéletesen klappol”, akkor 300-330 ezer forintból is meg lehet szerezni a jogsit, ám a realitás az, hogy mire a tanulóvezető képessé válik arra, hogy sikeresen letegye a forgalmi vizsgát, inkább 450-500 ezer forintot kell kifizetnie.