Vízszerelőként 15 millió forintot loptak el, közel húsz évre rácsok mögé kerültek

Twenty20
not image

Kulcsár Péter

2021. október 26. - 00:40

Az ügyészség vádirata alapján, egy többszörösen büntetett, 53 éves férfit a bíróság 14 év 6 hónap fegyházbüntetésre, társát 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte.

A két férfival szemben a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség nyújtott be vádiratot a bíróságra. A vádirat szerint a módszerük az volt, hogy vízszerelő szakembernek adták ki magukat, és vízszerelési munkálatokra hivatkozással jutottak be az időskorú sértettek lakásába – írta az ugyeszseg.hu.

Ezután az egyikük a konyhában tartotta a sértettet azzal az ürüggyel, hogy a szerelési munkálatok alatt a vízcsapot nyitva hagyva, a vizet folyamatosan folyatni kell. A másik elkövető ezt kihasználva, a sértettek megtakarított pénzét keresve átkutatta a lakást.

Az 53 éves férfi a vád szerinti első bűncselekményt egy ezidáig ismeretlen társával követte el. Az elkövetők a fenti módszerrel, 2019. június 19-én egy II. kerületi társásházban lakó 79 éves nő otthonából 10.700.000 forintot tulajdonítottak el.

Ezt követően, 2019. szeptember 05-én az 53 éves vádlott 46 éves vádlott-társával két időskorút fosztott ki az otthonukban. Mindkét sértett ugyanabban a XX. kerületi társásházban lakott, egyikük 98 éves, a másik pedig 83 éves volt az elkövetés idején. A vádlottak hozzájuk is úgy jutottak be, hogy vízszerelőnek adták ki magukat, majd a fent írt módszerrel az egyik sértett otthonából mintegy 3.600.000 forint készpénzt, a másik időskorú áldozatuktól pedig csaknem 2.000.000 forint készpénzt loptak el.

A nyomozók a két vádlottat még aznap elfogták, a két XX. kerületi sértettől eltulajdonított pénzt náluk megtalálták, lefoglalták, majd az időskorú sértetteknek visszaadták. Az első esetben eltulajdonított több mint 10 millió forint azonban nem térült meg.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a vádlottakkal szemben több rendbeli kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságon.

A bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján az 53 éves, többszörös visszaeső férfit 14 év 6 hónap fegyházbüntetésre, és 500.000 forint pénzbüntetésre ítélte, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét pedig kizárta. 46 éves társával szemben a bíróság 5 év 6 hónap börtönbüntetést, valamint 300.000 forint pénzbüntetést szabott ki.